PÁLYÁZATKERESŐ ÉS PÁLYZATI INFORMÁCIÓS SZAKPORTÁL ( WWW.PAKE.HU )
munkaugyes@mtmail.hu|Oldaltérkép

Pályázatkereső.huPályázatkereső.hu

Összes pályázat: 2340 Érvényben levő: 36

PÁLYÁZAT KERESÉS:  RÉGIÓ »   kinek szól »   Keresendő szöveg » 


Elindulnak az uniós forrású egészségügyi fejlesztések

1412 olvasó

Megjelent 2017. július 11-n, kedden

Az uniós forrású egészségügyi fejlesztések jól haladnak, a projektek kétharmadára már szerződést kötöttek, és a következő időszakban kezdődhet a betegbiztonságot, az ellátás színvonalát vagy a megelőzést célzó programok megvalósítása

Schanda Tamás ismertetése szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program (EFOP) keretében mintegy 163 milliárd forint forrást biztosítanak különböző egészségügyi fejlesztésekre. A kormányzat célja, hogy a következő 6-9 hónapban a rendelkezésre álló teljes keretet lekössék, arra szerződést kössenek.

Elmondta, hogy még két felhívást jelentetnek meg a következő hetekben: az egyik egy eszközfejlesztést támogató pályázat, a másik egy képzéshez kapcsolódó pályázat.

Az államtitkár arról is beszélt: a korábbi tervezési időszakhoz képest változást jelent, hogy már jellemzően nem egy-két vagy három évig tart egy-egy projekt megvalósítása, hanem ennél hosszabb ideig.

Schanda Tamás az egészségügyi fejlesztések kormányzati prioritásai között említette az ellátórendszer módszertani és informatikai fejlesztését, a szűrő- és prevenciós programokhoz kapcsolódó programokat, a betegellátás színvonalának növelését, például az országos és regionális gyermeksürgősségi központok fejlesztésével.

A prioritásokhoz sorolta még az ellátás hatékonyságát javító intézkedéseket, például a praxisközösségek támogatását, az egészségfejlesztési irodahálózat bővítését, továbbá a humánerőforrás megtartását, így az ápolói tanulói ösztöndíj-pályázatokat, átképzéseket, valamint a többletteljesítmény támogatását. Hozzátette: minden kormányzati prioritás mellé projekteket, felhívásokat is rendeltek.

Kitért arra is, hogy az EFOP-projektek túlnyomó többsége a kevésbé fejlett, úgynevezett konvergenciarégiókban fejti ki a hatását, ugyanakkor vannak olyan országos, tehát a közép-magyarországi régiót érintő egészségügyi fejlesztések is, amelyekhez a kormány az uniós források mellé hazai pénzt is biztosít.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 2016 végéig nyolc kiírás jelent meg csaknem 98 milliárd forint értékben, 2017 március végéig további kilenc 59 milliárd forint értékben, és a még ebben a hónapban megjelenő további két kiírásra újabb 6 milliárd forintot biztosítanak.

Ismertetése szerint az EFOP-on belül 8 milliárd forintot fordítanak például a betegbiztonság erősítésére. A kiíráson például kézhigiénére, például fertőtlenítőszert adagoló automatákra, továbbá a beteg, a látogató vagy a szakember kéztisztaságát ellenőrző készülék beszerzésére is lehet pályázni.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak az eszközök beszerzése szolgálhatja a betegbiztonságot, hanem például az egynapos ellátás fejlesztése is, hiszen - mint fogalmazott - minél rövidebb ideig van bent a beteg a kórházban, annál kisebb esélye lesz arra, hogy megfertőződjön. Ez nem magyar probléma, ez világtrend, a kórház mindig veszélyes üzem - fűzte hozzá.

 

Forrás: Pályázati hírek

vissza